Az idén is illusztris helyen, az Iparművészeti Múzeum szecessziós épületének hófehér falai, csipkézett oszlopkötegei között tartották meg a VinAgora Borgálát.
Eger ma talán legismertebb, de minden bizonnyal legelismertebb borászánál jártunk június 30-án, szerdán. Csak a rend kedvéért: 2009-ben őt választották meg az „Év Bortermelőjének”, és személyében valóban olyan borász kapta a kitüntető címet, aki osztatlanul élvezi mindenki megbecsülését.
A világbajnokság szünnapján rendezik meg az idei első Borszerdát. Tudják: ilyenkor a csatlakozó éttermek féláron adják a minőségi magyar bort, sőt jónéhány étterem külön menüvel készül az eseményre. A rendezők ugyanis neves szakmai zsűri bevonásával versenyt hirdettek a jellegzetes magyar borokhoz társítható ételsorok megálmodására.
A hétfői eredményközléssel ért véget a 11. Vinagora Nemzetközi Borverseny. A visegrádi Termál Hotelben június 18–20. között lebonyolított megmérettetést Közép-Európa bor-iránytűjének is nevezik, és úgy tartják, a világ tíz legjelentősebb borversenye közé tartozik.
Kint jártam a Bországgyűlésen, a Városligetben. A Lizsé a régi, a rendezvényben gemütlich módon keveredik az igénytelenség az igényességgel, a fecsegő felszín a hallgató méllyel. Bár lehet, hogy pont ez a cél. A külföldiek részint távolságtartással, részint magukat bedobva figyelik-élik meg ezt az esténként bacchanáliába forduló eseményt.
Sikerrel zárult a Guinness-rekord-kísérlet május 29-én, szombaton, a budavári Szent György tér nyugati sétányán: 550 literes pohárba töltötték a szervezők a bort és a szikvizet.
Az eddigieknél is fényesebb külsőségek között tartották meg Budafokon a Kárpát-medencei Borászok Találkozóját, immár az ötödiket.
Kezdhetjük tanulni az alábbi neveket is: Iván-völgy, Bakta, Várdomb, Görögszó, Porkolábvölgy, nem is sorolom tovább. Aki kicsit is ismeri a magyar borászat dűlőit, tudja, hogy Szekszárdról van szó. Jönnek a szekszárdiak, jönnek a szekszárdiak, parafrazálva egy híres, több mint 40 éves mondatot, így lehet egyszerűen megfogalmazni azt, amit a szekszárdi borászok mutattak be a Károlyi-palotában. A budapesti borisszáknak kitűnő volt a helyválasztás, logisztikai szempontból borzasztó, de ez reméljük, nem vette el a borvidék borászainak kedvét a folytatástól.Borváros – Budafok alatt: Jelentős, háromszázmillió forintos EU-s pályázat elnyerésével nagy borászati, turisztikai fejlesztés részese lesz Budafok. A helyi pincészetek, vállalkozók és az önkormányzat összefogásával elnyert támogatás révén tovább növekednek a kerületrész borászati, idegenforgalmi lehetőségei.
tovább... 2010.05.13.
Spiritusz Galéria megnyitó: Érdekes, bár nem teljesen újdonságszámba menő az az esemény, illetve a mögöttes művészi szándék és tartalom, amire meghívót kaptam. A Rézangyal Art Collection bemutatójára, „pálinkásüvegekből”, a Spiritusz Galériában. Az esemény – cseppben a tenger – magán hordozta mindazt, amit ebben az országban általában szeretünk és nem szeretünk, vagy talán inkább sajnálunk.
tovább... 2010.05.10.
Nyitott Pince Napok: május 8–9.: A megszokottan magas minőségű rendezvény idén is várja vendégeit. Országszerte kedvezményes vagy akár ingyenes borkóstolóval várják a gazdák a látogatókat, természetesen finom falatokkal kiegészítve a kínálatot.
tovább... 2010.05.07.
Tokaj Nyitány – Gólyavár: Újragondolva, új évjáratokkal, újratöltve. Némiképp bonyolultan fogalmazva, de ezek voltak a mottói az egyébként remekül sikerült, csábító helyszínre szervezett tokaji borok kóstolójának múlt hét pénteken. A Gólyavár huszonegynéhány évvel ezelőtt izgalmas (a rendszerváltást előkészítő) előadások helyszíneként maradt meg emlékeimben, most sem kellett csalódnom. A 2007-es átépítés óta az épület és szolgáltatásainak színvonala elsőrangú lett.
tovább... 2010.04.28.
Takler Szekszárdi Merlot 2006/2007 bruttó 2400 Ft / üveg 
Takler Szekszárdi Rosé 2008 bruttó 1500 Ft / üveg 
Takler Szekszárdi Cabernet Franc 2006/2007 bruttó 2100 Ft / üveg 
Szőke Mátrai Paskomi Chardonnay barrique 2007/2008 bruttó 2160 Ft / üveg 
Figula Balatonszőlősi Pinot Gris 2007/2008 bruttó 1500 Ft / üveg 
Tisztelt Borkedvelő, Kedves Barátunk! Köszönjük, hogy ellátogatott a TIARA Borklub honlapjára. Miért alapítottuk a TIARA Borklubot, és miért gondoljuk, hogy Önnek éppen ránk van szüksége? tovább...